Misszió és vízió

 
Küldetésünk olyan maradandó értékek létrehozása, mellyel hozzájárulunk az épített környezetünk mellett az egész közösségünk
kulturális fejlődéséhez és sportéletének gazdagodásához hitünk és meggyőződésünk alapján.
Szervezeti értékeink:

• megbízhatóság

• folyamatos fejlődés

• proaktivitás

Társadalmi szerepvállalás:

A sportban elért sikerek és kudarcok hozzájárulnak az életre való felkészüléshez, a jellem fejlődéséhez, a rendszeres testmozgás pedig az egészségre is pozitív hatással van. Cégünk immáron több, mint 15 éve aktívan részt vesz a Sárbogárd Sportegyesület működtetéséhez szükséges tehervállalásban mind anyagi, mind pedig önkéntes módon. A Sárbogárd SE-nél jelenleg több mint 130 gyermek futballozik, a felnőtt csapatunk évről évre kiválóan teljesít a Megyei 1. osztályú bajnokságon, emellett pedig női futballozók számára is lehetőséget biztosítunk a játék művelésére. Célunk, hogy a környéken élő gyermekek testi – lelki fejlődéséhez hozzájáruljunk, az egészséges életmódot és sportot megszerettessük velük, illetve erősítsük a helyi kapcsolatokat olyan közösséget létrehozva, melyet kicsik és nagyok, edzők és szülők, szurkolók és klubvezetők alkotnak.

Éremeső a 2021/22-es szezon végén.
Évente megrendezésre kerülő nyári focitábor a Sárbogárdi Sportpályán.